Templomi berendezések

 Az oltár

A templomi berendezés legfontosabb eleme a főoltár, amelynek asztalánál a miseáldozat bemutatása folyik. Ez az Úr asztala is, ahová Isten népe meghívást nyert. Az egyház jelképrendszerében az oltár Krisztus trónusa, de magának Krisztusnak is szimbóluma. Központi elhelyezése a megváltó áldozat fontosságát hangsúlyozza. Szilárd, ha a padlóval egybeépített formában van kiképezve, hordozható, ha áthelyezhető.
Misézni csak konszekrált oltáron szabad. Mind a szilárd, mind a mozgatható oltárt kizárólag az istentisztelet számára kell fenntartani, minden közönséges használat teljes kizárásával.
V. Pius p. (ur. 1566-72) rendelkezése szerint az oltár csak természetes kőből, fedőlapja egy darabból készülhetett. Konszekrációkor az oltár titulust vagy patrónust kap; a főoltár titulusa azonos a temploméval. Fából készült oltáron misézni csak akkor volt szabad, ha oltárkő volt benne. Az oltárt 3 megáldott terítővel kellett leteríteni, közülük a legfelsőnek kétoldalt a földig kellett érnie. A főoltáron volt a tabernákulum helye.

A keresztáldozatra való emlékeztetőül az oltáron vagy fölötte feszületnek kell lennie. Minden templomban kell lennie szilárd oltárnak, mely világosan és maradandóan jelzi Jézus Krisztust, az élő követ. A szilárd oltár a padozattal egybe van építve, el nem mozdítható, a hordozható szabadon mozgatható. Az oltárt a faltól függetlenül úgy kell
építeni, hogy könnyen körüljárható legyen, a néppel szemben lehessen rajta misézni, a központban álljon, hogy a részvevők figyelmét önkéntelenül is magára vonja. A szilárd oltárt a Pontificale Romanum szertartása szerint konszekrálni kell, a hordozhatót csak megáldani is lehet. Az egyház hagyományos szokása és értelmezése szerint a szilárd
oltár asztalának természetes kőből kell lennie, de használható más, kemény és méltó anyag is. Az oltár törzse bármely maradandó anyagból megépíthető. A hordozható oltár bármely kemény és méltó anyagból megépíthető a helyi szokások és hagyományok szerint. A szokást, hogy szentek (nemcsak vt-k) ereklyéit helyezik az oltár alá fölszentelésekor, jó megtartani, csak ügyelni kell arra, hogy az ereklye hiteles legyen.
A szentmise és a szentáldozás iránti tisztelet kifejezésére az oltáron legalább egy fehér terítő legyen, melynek formája, mérete és díszítése legyen összhangban az oltárral. Az oltár díszítésében mértéktartónak kell lenni. Csak a szentmiséhez szükséges tárgyak lehetnek rajta: evangéliumos könyv, kehely paténával és pallával, cibórium (ha külön konszekrálnak), purificatorium, misekönyv. Az oltáron vagy mellette legalább 2, ünnepélyesebb alkalmakkor 4-6, püspöki misén 7 gyertya égjen. Az oltár fölött vagy mellett a hívők számára jól látható feszületnek kell lennie.
A magyar néphagyományban. Az oltár díszítése a vasárnapi szentmise előtt szombatonként vagy közvetlenül a szentmise előtt történik. Régebben külön felkérés kellett hozzá és nagy megtiszteltetésnek számított, hiszen a díszítés az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztusnak szól.

 

A tabernákulum

A tabernákulum (oltárszekrény, szentségház) fő jelentése magyar nyelvterületen az oltáriszentség őrzésére szolgáló és a római katolikus templomokban rendszerint az oltár közepére állított szekrényke. Az Oltáriszentségen kívül ott mást nem tarthatunk (az ereklyék őrzésének sem ez a hivatalos helye).
Hagyományosan úgy helyezik el, hogy a figyelem rá irányuljon. Ajtaján is rendszerint olyan művészi ábrázolást helyeznek el, amely az Oltáriszentség jelentésére és jelentőségére irányítja a figyelmünket és a gondolatainkat.
Állandóan kis lámpa ég mellette, illetve előtte figyelmeztetőül; ez az ún. örökmécs (öröklámpa) Krisztus jelenlétére figyelmeztet.
Amikor a hívek a templomba lépve térdet hajtanak, ezzel a tabernákulumban jelenlévő Krisztust köszöntik.
A legutóbbi időkben a különálló fém vagy kő tabernákulum vált gyakorivá. A hatályos jog szerint az oltáriszentséget egy templomban vagy kápolnában egyetlen helyen, egyetlen tabernákulumban kell őrizni. Az elmozdíthatatlan, szilárd és nem átlátszó anyagból készült tabernákulumot a templom vagy kápolna valamely kiváló, látható, ékes és imádásra alkalmas helyén kell elhelyezni.

 

A felolvasóállvány / ambó

Egy emelvény a szentély és a templomhajó határán a felolvasók és az énekesek számára. A templomok hangosítása következtében a prédikáció is itt hangzik el.

 

Az örökmécses

Állandóan égő lámpás a tabernákulum előtt, Krisztus jelenlétének jele. Az örökmécses nem az oltár fölött, hanem előtte, esetleg az oldalfalra van fölfüggesztve.

 

A keresztút

A templomban fölállított stációk akeresztúti ájtatosság helye. A keresztút (lat. via crucis, via dolorosa) eredetileg az a kb. 1,5 km-es útvonal, melyen a keresztény hagyomány szerint Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára. Mivel sokan nem juthattak el Jeruzsálembe, az ottani keresztútra emlékezve sokfelé keresztutakat építettek (Kálvária "hegyek" jöttek létre), s a nép itt járta végig a 14 stációt Jézus szenvedésére emlékezve. Eredete talán az a hagyomány lehet, hogy a Boldogságos Szűz végig járta Fia szenvedésének a helyeit, annak mennybevétele után.
Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi és eleveníti fel Jézus szenvedésének az állomásait. Ezeket a stációkat a római rituáléban előírt szertartással áldják meg. Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.

A keresztelőkút

A keresztkút  a keresztvíz őrzésének és a keresztelésnek a helye a templomban. A magyar elnevezés élő vízre utal. Amikor az alámerítés megszűnt, a nagy keresztelőmedence fölöslegessé vált, s helyette állították föl a keresztelőkutat. Bronzból öntötték, vagy kőből, márványból faragták. Szerkezete a kehelyét követte (talpazat, szár, kupa), rendszerint fedele is van. Formája a román korban oszlopon álló félgömb, a gótikában a medence sokszögű v. liliom, olykor fordított harang. Díszítése Jézus keresztségének és az újjászületésnek a motívumai.

 

A szenteltvíztartó

A templomok bejáratánál álló, kisebb-nagyobb, rendszerint kő medence. Eredete a délvidéki bazilikák átriumában fölállított szökőkút, mosakodó medence. A szenteltvíztartókat nemes anyagból és a szentelményre utaló szimbólumok művészi ábrázolásával készítik. A keresztény világban a szenteltvíznek jelentős szerepe van a
hitbeli megtisztulás során, hiszen a víz, mint a legősibb elem és szimbólum hozzájárul a lelki és testi megtisztuláshoz.