Lopva a templomban
A koronavírus-járvány idején
Kinézek a sekrestye ajtajából, hogy jön-e már a plébános úr, de a gyászoló családon kívül csak „E” nénit pillantom meg talpig feketében, roppant elegánsan, fekete kalappal fején, szemén napszemüveggel. Nem értem. Valahogy úgy érzem, nem kellene itt lennie. Most, hogy kijárási korlátozás van érvényben, most hogy szünetelnek a nyilvános liturgiák, a temetéseket is csak röviden, szűk családi körben javasolt tartani, bátor dolog az ő korában kimerészkedni.
A harang
„A félrevert harang megdöbbenést, riadalmat okoz; de ugyane harang hangjának más a hatása, amidőn délre kondul; más ha temetésre szól, és ismét más, ha a bevonuló nagyot üdvözli. És bizonyos az, hogy erős, fegyelmezett idegrendszerre van szüksége annak a művelt egyénnek, aki a harangszó hatása alól ki akar menekülni.”
(Herman Ottó)
Templomainkban a tömjén illatot felváltotta a fertőtlenítő szag
"Nagyböjt 3. vasárnapjának margójára
A Katolikus Egyház március 15 és 22 között nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtést hirdetett. A Covid-19 járvány azonban közbeszólt. Én koromnál fogva nem tartok a
vírustól, nem pánikolok, holott tudom, hogy a környezetemben élő idősebb emberek miatt félnünk kellene. Ma döbbentem rá, hogy mit élnek meg ők ebben a helyzetben. De
hol is kezdjem?
Bővebben: Templomainkban a tömjén illatot felváltotta a fertőtlenítő szag
Évközi 5. vasárnap a sekrestyében
„Ti vagytok a föld sója.[...] Ti vagytok a világ világossága." (Mt 5,13-14)
8 óra. Ezen a fagyos februári vasárnap reggel nem jár még senki a falu főutcáján. A sekrestyés kinyitja a templomot, a szenteltvíztartóhoz lép, keresztet vet, majd elindul befelé. A tegnap hozott szellőrózsák, amiket az oltárra hozott, mára szépen kinyíltak. A templom hideg, sötét és csendes, ennek ellenére még is valami jó érzés önti el szívét. Ez leírhatatlan. Csak az érezheti, akinek megadatik a lehetőség, hogy egyedül legyen egy templomban, úgy imádkozzon ott Istenhez, hogy csak ők vannak. Ketten..

