Megjelent: 2020. március 29. vasárnap Írta: Sekrestyés Nyomtatás

Kézmosás után...

 

"Az imában nemcsak önmagunkkal van dolgunk. Nem vagyunk a saját lelkünkbe zárva. Ha imádkozom, egy vagyok a többi imádkozóval. Ha nem is tudom, hol vannak, kik imádkoznak, tudom, hogy sokan vagyunk. Sokan mondjuk: MI ATYÁNK, ez a sok mint egyetlen hívó szó, mint egyetlen földi sóhajtás indul az Isten felé. Mikor Istennel kapcsolatba léptem, minden tiszta lélekkel egy vagyok, Istenben velük találkozom. Sohasem én imádkozom, én magamban álló porszeme a világnak, mindig együtt imádkozom másokkal, nem lehet Istent egyedül keresni. Egy vagyok a többi keresővel, imám benne van az övékben, és imájuk benne van az enyémben."

Dienes Valéria: Az ima szükségességéről (részlet)

Erdő Péter bíboros imádsága járvány idején

Erdő Péter bíboros, prímás kifejezi együttérzését és közelségét a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel hazánkban és határainkon túl. Mindenkit arra buzdít, hogy legyen figyelmes és mindent tegyen meg a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében és kéri az alábbi fohász elimádkozását.

 

Mindenható Urunk, atyáink Istene!

Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.

Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.

Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.

Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.

Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk!

Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!

Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!

 

Ámen